KALANDVÁGYBÓL ...
Dupla országváltás - Éva története
Éva története azért különösen érdekes, mert a 40 év alatt háromszor kezdte teljesen nulláról az életét. Családi tragédia, válás, országváltás, ezek a főbb állomások, közben pedig izgalmas karrier út, ami nem egymásra épül, hanem mind teljesen különböző munkaterület. Mire az adás megjelenik, Évi német férjével már Olaszországban él.
Két jó barát - Gabriella története
Gabriella 26 évesen, egy Youtube-on megismert fiú miatt, kalandvágyból költözött Wroclaw-ba. Mindig is érdekelte, hogy mi van a "lengyel magyar két jóbarát" mondás mögött, így a költözésben az is benne volt, hogy saját bőrén megtapasztalhassa, hogy tényleg kedvelik-e a magyarokat ott. Hogy mik a tapasztalatai, kiderül az adásból.
Olaszmamma Torinóban - Helén története
Helén olasz férjével és kislányukkal Torinóban él. Arról is beszélgetünk, hogy annak ellenére, hogy kiválóan tudott már akkor is olaszul és lányként is imádta az országot, mégis nehéz volt meghozni a kiköltözéssel kapcsolatos döntést. Helén célja, hogy a magyarok figyelmét ráirányítsa Piemonte tartományra, mert egyrészt gyönyörű, másrészt a gasztronómiája is kihagyhatatlan élményeket tartogat.
Ahol az élet van - Viki története
Viki 19 évesen járt először a szigeten, barátjával egy luxus szállodában animátorkodtak. Egy balul elsült e-mail küldés miatt aztán 20 perc alatt össze kellett csomagolniuk és elhagyniuk a hotelt. Pénz nélkül...
Itthon elindult a művészi karrierje: táncos előadóművésze, később koreográfusa lett az Operett Színháznak. A szíve azonban mindig visszahúzta Zanzibárra.
A világjáró család 2. rész - Timi és Zoli története
A 2. részben Nicaraguáról beszélgetünk, arról, hogy miért döntöttek úgy, hogy az utazások helyett, most egy évre letelepednek egy helyen. Miért éppen Nicaraguára esett a választásuk. Milyen az óvoda? Hogy megy a spanyol nyelv Poldinak? Ezek és még sokminden más.
A világjáró család 1. rész - Timi és Zoli története
A kétrészes sorozat első adásában arról beszélgetünk, hogy milyen kisgyerekkel utazni. Az anyák legnagyobb félelme, hogy mi történik a gyerkőccel egy ilyen úton, hogy bírja majd a hosszú repülőutat. Vajon mennyire tud alkalmazkodni egy pici gyermek az idegen körülményekhez, kell-e empatikusnak lenni olyannal, aki nem bírja a gyereksírást, miért érdemesebb babakocsi nélkül utazni? Ezekre, és még sok más kérdésre keressük a választ.
Drágám, egy Lipton? - Inkább Picton! - Tomi és Angi története
Noha Angéla tudta, hogy első külföldi költözésnél érdemes kontinensen belül maradni, hogy kevésbé üssön a kultursokk, mégis vállalta a kalandot, amikor Tamás pedzegetni kezdte, hogy Új-Zélandra kellene költözni. Azt remélik, hogy ott könnyebben fogják tudni elkezdeni vállalkozásukat, ami itthon reménytelennek tűnt. Ha érdekel, hogy miért költöztek 18 000 km-rel odébb, tarts velem!
Szurkoló Tiranából - András története
Andrást a foci szeretete vitte Tiranába, amibe szinte azonmód beleszeretett. Így amikor Angliában megismert albán barátnője felvetette, hogy mi lenne, ha ő költözne Tiranába, egyből igent mondott.
A szaúdi nő burka - Réka története
Réka szenvedélye az utazás, szabadideje egy részében repülőjegyekre vadászik és szervezi az utazásait. Szaúd-Arábia nem lakhelye, hanem legutóbbi utazási helyszíne, de mivel ilyenkor előszeretettel beszélget helyi emberekkel, meglehetősen sok információja van a országról. Engem például mindig foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon milyen viselet lehet a 40 fokban a fekete, csak a szemet szabadon hagyó burka, és most végre megtudhattam a választ.
Tanárból vállalkozó - Zsolt története
Zsolt elég hamar belátta, hogy tanárként nem fogja tudni biztosítani azt az életszínvonalat, amire vágyott, így vállalkozni kezdett. Az új munkájával sokat utazott, számtalan országban járt. Hogy végül mégis Svédországnak kötött ki, mégsem ennek köszönhető. Hogy miért pont ott él és milyennek látja az országot, kiderül az adásból.
Szabadúszás a dél-francia tengerparton - Nóri története
Mindenkinek van kedvenc országa, Nórinak Franciaország. Mivel nagynénje Párizsban él, gyerekkorában többször is volt alkalma nyarakat ott tölteni és a nyelv szépsége is elvarázsolta, kedvenc órája a francia volt. Amikor tervezni kezdte, hogy fél évet más országban tölt, adta magát, hogy oda megy, és mivel a tengert is imádja, ezért Dél-Franciaországba ment. Az előkészületekről, tapasztalatokról, élményekről beszélgettünk.
Valahol Európában - Andi története
Andi 12 év alatt a 4. országban él, és a munkaerőpiaci kudarca indította el őt külföldre. Írországi, lengyel, spanyol és holland tapasztalatairól beszélgettünk.
Színész karrier az USA-ban - Dóra története
Ha valaki régóta vágyik egy országba, oda előbb-utóbb megérkezik. Így volt ez Dórival is, aki 3 éve végre úgy szállt le az angyalok városában, hogy tudta, ez lesz az új hazája. Dóri színészi karrierjét építi, közben vőlegényével egy amerikai családnál dolgozik, így tudott mesélni a helyi emberek hétköznapjairól, szokásairól.
Rómát látni és imádni - Erika története
Hogy valaki nálam is jobban tud lelkesedni Olaszországért, efelől voltak kétségeim, de Erika megcáfolta ezt. Süt belőle a Róma iránti szeretet, olyan szenvedéllyel beszél róla, hogy az ember máris utazni akar. Olyannyira rabul ejtette a város, hogy még szadai házát is eladta, hogy abból vegyen lakást az örök városban. Mindezt tolmács nélkül intézte. Hogy hogyan, kiderül az adásból.
A Kalandorkirálynő - Diana története
Diával Norvégia kapcsán ültünk le beszélgetni, de őszintén szólva arról esett a legkevesebb szó, mert annyi érdekes és elképesztő dolog történt vele, amikről muszáj volt beszélni. Abban maradtunk, hogy a norvég idénymunkáról még mindenképp készül egy adás, mert sokan kérdezik tőle a részleteket, mindenképp fontos téma az is.
A Sasok földjén - Gabi és Tibi története
Gyönyörű természeti kincsek, kedves, segítőkész emberek, sok napsütés, jó idő, ez mind Albánia. Gabriella és párja, Tibor 9 hónapja élnek az országban és szinte csak jó tapasztalataik vannak. Egyedül a savanyúság hiányzik nekik, merthogy azt ott nem ismerik. Hogy miért éppen ott élnek, és meddig terveznek maradni, az kiderül az adásból.
PODCAST ADÁSOK
Három éve Malagán - Dóri története
Dóri szabadúszó marketingesként ott él a világban, ahol csak szeretne, ő mégis Malagát választotta lakhelyéül. 18 éves korában élt egy évet Brazíliában, így abban biztos volt, hogy déli országban szeretne élni. A kérdésemre, hogy mi az az egy dolog, ami kiemelten tetszett neki Brazíliában nagyon gyorsan jött a válasz: az emberek. Ezt kereste tehát, amikor úgy döntött, országot vált és Spanyolországban meg is találta.
Dánia 4. rész - Szilvi története
Dánia sorozatunk 4., egyben befejező részében Szilvi szemszögéből ismerkedünk az országgal. Elmondja, hogy miért épp itt kötöttek ki miután elhatározták, hogy megpróbálják külföldön. Arról is mesél, hogy milyen volt munkát találnia, miért került 1,5 évbe, hogy a magyarországihoz hasonló munkakörben tudjon elhelyezkedni. Tarts velem!
Dánia 3. rész - Ákos története
A sorozat 3. részében Ákos elmeséli, hogy miért döntött úgy, hogy 3 egyetemista fia után Dániába költözik. Itthon kandallóépítéssel foglalkozott, elvégzett egy cukrász iskolát is és azt tervezte, hogy ott majd süteménykészítéssel foglalkozik. A vállalkozás nem indult be, jelenleg takarításból él, de azt mondja, hogy nem gondol váltásra, mert nagyon jól érzi magát. Ha anyagilag nem is, de minden más szempontból jobban érzi magát Dániában.
Dánia 2. rész - Fanni és Imi története
A Dánia-sorozat 2. részéből kiderül, hogy miért olyan nagy a kereslet a magyar orvosok után. Fanni és Imi néhány hónap híján 4. éve költöztek ki akkor 8 hónapos kislányukkal, így bőven van tapasztalatuk az ottani bölcsődei, óvodai rendszerrel kapcsolatban. Kiderül, hogy mitől érzik olyan biztonságosnak az országot, mesélnek dobozolásról, és hosszú novemberről.
Dánia 1. rész - László története
László 10 évvel ezelőtt érkezett meg Dániába barátnőjével (ma már felesége), és azért oda, mert mindenki más Németországba és Angliába költözött, ő pedig szeret a fősodorral szembe menni. Az első éjszakát egy sátorban töltötték, mert nem volt szállásuk, aztán sokáig egy szobában, majd kollégiumban éltek. Ma már Teslával jár és nagyon elégedett azzal, amit felépítettek Dániában.
Hola, Finca! 2. rész - Eszter és Béla története
A 2. részben nagyon fontos dolgokat mondanak Eszterék, amit érdemes megfontolni. Szó van benne elfogadásról, pozitív gondolkodásról, családról, egészségről. Ha bármi kérdés felmerül Eszterék spanyolországi életével kapcsolatban, a podcast social média felületein, vagy itt kommentben tedd fel, mert lesz még adás Eszterékről.
Hola, Finca! 1. rész - Eszter és Béla története
Az adás alcíme az is lehetne, hogy - Sohasem késő, hiszen Eszter és Béla 1,5 éve, már nem fiatalon költöztek Spanyolországba. Aki hallotta a Kert TV interjút velük és aztán követte a történetüket úgy, ahogy én is, tudja, hogy a nagy érdeklődési roham miatt kicsit visszavonultak, mert váratlanul érte őket a hirtelen jött népszerűség. Nagy öröm volt tehát, amikor elfogadták a KK podcast felkérését és beszélgethettem velük. Mivel nagyon hosszú lett az interjú, így sorozatban kerül adásba, mert annyi fontos és izgalmas dolgot mondtak, hogy hiba lenne megkurtítani egy adásnyira. Ebben a részben az elindulásról beszélgetünk, hogy hogyan találtak rá álmaik házára.
A horizont felett - Julien története
Amit tudni akartam a repülésről, de eddig nem volt alkalmam megkérdezni - lehetne az alcíme ennek az adásnak. Nagyon örültem, amikor Julien, érdekesnek találva a podcastot, beleegyezett a beszélgetésbe, mert így alkalmam volt feltenni minden olyan kérdést, ami repülést nem szeretőként felmerült eddig bennem. Ha kicsit is érdekel a pilóta szakma, vagy az utazásnak ezen formája, okvetlen hallgasd meg az adást!
Sri Lanka varázslatos világa - Judit története
Judit már 15 évesen szerelembe esett Sri Lanka iránt, amikor egy családi nyaraláson először járt ott. Olyan lelkesen mesélt róla, hogy még a repülési utálatom leküzdésén is elgondolkoztam, hogy eljuthassak én is oda. Két fiával és sri lankai férjével boldogan él a szigetországban.
Óceánjáróval a Föld körül - Kriszta története
Kriszta férje hajóorvosként szolgál évente néhány hónapon óceánjáró hajón, és mivel magasrangú tisztnek számít a legénységben, lehetősége van a családját is magával vinnie. Krisztával arról beszélgettünk, hogy milyen az élet egy ilyen nyolcezernél is több embert befogadó luxushajón.
Vándor építész - Ivett története
Ivett 6 kontinens 49 országában járt már, pedig még csak a 30-as éveit tapossa. 5 évig Norvégia volt a bázis, most Berlin az, ahová a sok utazás után hazatér. Hajtja őt a kíváncsiság, az egész világot meg akarja ismerni. Attól sem esik kétségbe, ha nem beszéli az adott ország nyelvét, noha 4 nyelven tud, de kézzel-lábbal is elboldogul, nincs benne az oly sokunkra jellemző nyelvi gát. Világlátását tanítani kellene, nagyon lelkesítő a pozitivitás, ami sugárzik belőle.
Egyéves babával Barcelonába - Andrea története
Andi argentin férjével és egyéves kislányával költözött Spanyolországba 3 évvel ezelőtt. A beilleszkedési időszakot pont megzavarta a világjárvány. Hogy sikerült munkát találni? Könnyebb, vagy nehezebb babával országot váltani? Hogy lehet megélni Barcelonában? Ezekről és még sok másról beszélgetünk az adásban.
Vitorlással a Föld körül - Réka története
Rékáék 5 éve indultak el az eredetileg 3 évesre tervezett Föld körüli hajóútra vitorlásukkal, és azóta is töretlen lelkesedéssel szelik a habokat. Az Atlanti-óceánon több, mint két hét alatt keltek át, hamarosan a Csendes-óceáni átkelésre készülnek. Honnan indultak? Merre tartanak és milyen az élet egy vitorláson? - kiderül az adásból.
Házasság 18n keréken - Mária és József története
Megtanulnál nő létedre kamiont vezetni azért, hogy így több időt tölthess a szerelmeddel? Mária az egyetem után ezt tette, hiszen József élete a kamionozás volt. Ma már mindketten imádják a munkájukat, és tudnak időt szakítani másik kedvenc hobbijuknak, az utazásnak is.
Inkább északon, mint délen - Eszter története
Ha Belgiumba vágysz, ez az adás neked szól. Eszter 3 éve él ott, barátja után költözött ki. Kipróbálta a mediterrán életstílust is, hiszen 3 hónapig élt Spanyolországban, de azt mondja, az nem neki való, jobban szereti az északi országokat.
Ügyvédből olívaolaj kóstoló - Barbara története
Vágytál-e már annyira valamire, hogy amikor megkaptad, az örömtől kicsordult a könnyed? Barbarával minden alkalommal ez történt, amikor Szicíliába érkezve kiszállt a repülőgépből. Nem csoda hát, ha ügyvédi karrierjét is hátrahagyta, hogy a sokéves ingázás után végre ott élhessen. Ma már új hivatása van, olívaolaj kóstoló lett. Hallgasd, milyen szenvedéllyel beszél róla!
Zolixplorer a Föld körül - Zoltán története
Ki ne álmodna arról, hogy digitális nomádként élhessen bárhol a világban és az legyen a legnagyobb problémája, hogy hol ebédeljen aznap? Zoltán szerint ahhoz, hogy valaki digitális nomád legyen, mindenkinél megvan a lehetőség, de nem mindenki alkalmas rá. Ő tudatosan készült erre a fajta életmódra, és azóta is járják a világot barátnőjével együtt. A természetfotós hobbijából lett a mostani pénzkereső vállalkozása. Hogy hogy csinálta, kiderül az adásból.
Párizs belvárosából egy svájci faluba - Dóri története
Dóri kalandvágyból indult el Franciaországba, ahol évekig élt. Közben férjhez ment, és férjével nemrég Svájcba költözött, így szó lesz mindkét országról az adásban. Megtudjuk, hogy igaz-e a sztereotípia, hogy a franciák nehezen engednek maguk közé idegent, és hogy könnyű-e munkát találni Svájcban?
Lakókocsival Észak-Amerikában - Attila története
Attiláék tavaly indultak neki az évek óta vágyott útnak lakókocsival. Kanada volt az első állomás, majd Alaszka és nemrég elindultak délre, hogy a telet melegebb helyen töltsék. Három kisgyerekkel utaznak, a legkisebb 1 éves.
Öt év Marokkóban - Edina története
Edináék autóval érkeztek Marokkóba és már az első benyomás nagyon izgalmas volt, ugyanis bekeveredtek az egyik rabati piac kellős közepébe. A szagok, hangzavar, a leölt állatok látványa elsőre ijesztőnek tűnt neki, később viszont már kereste az igazi, autentikus arcát az országnak, mert minél jobban meg akarta ismerni a helyi kultúrát, szokásokat, embereke.
Ciprusra boxerrel - Szandra története
Mivel boxerjük van, Szandráék nem merték repülővel szállítani a kutyájukat, mivel kockázatos ennél a fajtánál a repülés, így hát autóval indultak neki az útnak. Erről a kalandjáról is mesél Szandra ebben az adásban.
A zöldkártya lottó nyertese - Roland története
Roland az egyik legjobb hazai étterem séfje volt, amikor brahiból megjátszotta a zöldkártya lottót és ő lepődött meg legjobban, amikor értesítették, hogy a nyertesek között van. Ez még távolról sem jelenti azt, hogy csomagolhat és mehet, mert előtte az amerikai konzult kell meggyőznie arról, hogy érdemes őt befogadni. Milyen volt az interjú, milyen célokkal ment ki Roland és hol tart azok megvalósításában? - kiderül az adásból.
Megvalósult álom - Eszter története
Szoktál álmodozni arról, hogy hol élnél, ha bárhol dolgozhatnál? Eszter sokunk álmát valósította meg, amikor vállalkozó lett azért, hogy szabadon élhessen. Az év egy részét Tenerifén tölti, a többi időben itthon van. Nem számolta tehát fel az itteni életét, hanem kétlakiságra rendezkedett be. Ha érdekel, hogy hogy csinálta, hallgasd az adást!
Pénzt, vagy életet! VIDEÓ - Kata története
El tudod képzelni, hogy puskát nyomva a homlokodhoz a pénzed követelik, miközben üres a pénztárcád? Kata ezt átélte az egyik biztonságosnak vélt országban, az volt a szerencséje, hogy nem egyedül volt. Dolgozott Kínában, élt Spanyolországban, szerelmes lett Chilében, és még rengeteg helyen járt. Ezekről mesél nekünk.
Kalandtanulás Tanzániában VIDEÓ - Emil története
Emil volt már a podcast vendége, akkor a tengerbiológus szakmáról, az ezzel járó kalandokról mesélt. Most nemrég tért vissza a már akkor is említett Kalandtanulás programjukról, erről mesél nekünk.
A Föld legelszigeteltebb országában VIDEÓ - Ági története
Ági az egyetem befejezése után légiutaskísérőként dolgozott, így lehetősége volt a fél világot beutazni. 6 éve párjával mégis a Föld legelszigeteltebb államában élnek, Ausztráliától is 2000km-rel távolabb. Meglepő módon egész nagy, 1200 fős magyar populáció él a szigeten. Hogy milyen Új-Zélandon élni, kiderül az adásból.
Színpadon a világ körül - Végvári Eszter története
Egy óceánjáró hajón énekelni nem mindennapi dolog. Eszter énekes, többnyire musical-ekben szerepel. Korábban hónapokat töltött a hajón, az utóbbi időben vendég művészként áll színpadra. Ha téged is érdekel, hogy milyen az élet egy ilyen 13 emeletes hajón és hogy miért jó Hamburgban élni, hallgasd meg az adást!
Az Ulpiusok városában - Péterfy Gergely története
Nem tudod, hol van Todi, az Umbriai Magyar Köztársaság fővárosa? Ezzel az adással feltesszük a térképre ezt a festői olasz városkát. Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva két éve költözött Umbriába, és egyből felpezsdült a művészeti élet ott is. Utas és holdvilág túrájuk nagyon népszerű, évente több alkalommal hirdetik a programot.
Hogy miért pont Todi, és milyen ott az élet, kiderül az adásból.
Semmi sem lehetetlen - Fanni története
Fanni ma már hálás annak az általános iskolás angol tanárjának, aki azt jósolta, hogy sosem fog megtanulni angolul, mivel a magyart sem beszéli jól. Az éppen alakuló önbizalma megroppant abban a pillanatban, de egy makacs bizonyítási kényszer is kialakult benne, így történhetett, hogy ma már angolul felsőfokon, törökül közép szinten beszél és most épp a cseh nyelvet tanulja. Fanni történetét szeretettel ajánlom, mert tanulságos a története.
Sátorral a kanadai őserdőben - Beáta története
Egy kaliforniai ösztöndíj kellett ahhoz, hogy rájöjjön Beáta, hogy nem biztos, hogy Magyarországon akarja leélni az életét, szívesen kipróbál más országot is. Most épp Kanadában él férjével és hároméves kisfiukkal, de most amikor hallgatod ezt a részt, már éppen szedelőzködnek, hogy továbbálljanak egy olyan országba, ami a bakancslistájukon volt, hogy ott mindenképp el szeretnének tölteni egy hosszabb időt.
Thaiföld már nem is olyan olcsó? - Boglárka története
Gondolkoztál-e már azon, hogy vajon milyen lehet Thaiföldön vállalkozni? Mennyi pénz kell ahhoz, hogy kényelmesen megélj ott? Vannak-e veszélyes állatok? Milyen az időjárás? Jó-e az egészségügy? Mindezeket a kérdéseket Boglárka megválaszolja, mert régóta erre veszik az irányt, ha vakációra indulnak, 3 éve pedig már ott is él családjával. Ha azon töprengsz, hogy odaköltöznél, vagy csak nyaralni indulsz, ez a rész neked szól.
Milánói divatblogger - Csenge története
Kevés jobb hely van annak, aki divattal foglalkozik, mint a divat fővárosa. Csenge legnagyobb álma vált valóra, amikor 6 évvel ezelőtt landolt a repülőgépe Olaszországban. Az, hogy nem Rómában él, annak köszönhető, hogy éppen akkor nem talált ott szállást. Utólag nagyon örül neki, hogy Milánóban kötött ki, mert személyi divat tanácsadás hivatását nem is nagyon tudná máshol csinálni.
A normális élet országa - Gabii története
Annak, hogy Gabi vállalta az interjút, azért is örültem különösen, mert annak ellenére, hogy sok honfitársunk él Németországban, még nem készült adás róla. Az, hogy végül ott élnek, véletlenek sorozata, nem ez volt a fő cél, nyitottak voltak minden lehetőségre. 2 kisgyerekkel költöztek ki évekkel ezelőtt és egy percig nem bánják, hogy végül ott találtak munkát, mert imádják az országot.
Nyughatatlan természet - Dóri története
Világot járni nagyszerű dolog egészen addig a pontig, amíg az emberben fel nem erősödik a vágy, hogy stabil otthona legyen. Dórival pont ez történik most. Anglia, Skócia, Ausztrália után jelenleg Szingapúrban él barátjával, Attilával. Beszélgetünk kvótarendszerről, munkavállalásról, túlzott mobiltelefon használatról és különleges ételekről.
Az ötödik állomás: Ukrajna - Zsolt története
Afganisztán, Dzsibuti, Palesztina, Izrael, Ukrajna nem tipikus cél desztinációk. Zsolt civil missziós munkája miatt átlag 3 évet tölt ezekben az országokban. Nem klasszikus országváltás az övé, mert 3 havonta 1-2 hétre hazalátogat, de az, hogy háborús övezetekben él, mindenképp kimeríti a kaland fogalmát. Beszéltünk a missziós élet előnyeiről, hátrányairól, családról, a sztori rovatban pedig az évek alatt átélt élményeket idézi fel Zsolt.
Itálián innen és túl - Karolina története
Megrengetni a saját határainkat, kilépni a komfortzónából, ezt jelenti Karolina számára a kaland. Azt mondja, hogy amióta Belgiumban még egyetem alatt megtapasztalta ezt, függő lett. Tíz év alatt az ötödik országban él és ugyan már férjével együtt hoz döntéseket, az sem kizárt, hogy Olaszországból is odébb állnak. Hogy hová, kiderül a beszélgetésből.
Amerikából jöttem - Bea története
Fura étkezési szokások, szabad fegyvertartás, kiváló minőségű, ám nagyon drága, tehát kevesek által elérhető egészségügyi szolgáltatások, ezekről is beszélgetünk Beával, aki 9 éve él New York állam fővárosában, Albany-ben. Két év alatt sikerült megszoknia az idegen kultúrát, de ma már nagyon szeret ott élni. Ha tetszett az adás, nyomj egy lájkot!
Swing, barátok satöbbi - Júlia története
Kilenc hónap egy angol buddhista kolostorban, belecsöppenni egy amerikai ortodox zsidó család mindennapjaiba, utazás közben megismert idős házaspárral és azok barátaival lazulni egy francia szigeten, ez csak néhány abból a rengeteg kalandból, amit Júlia már átélt. Fiatal kora ellenére számos országban járt már, a karantén alatt rátalált a szerelem hivatására, szabadidejében swing táncol, barátkozik, utazik, egyszóval élvezi az életet.
A sárga ruhás lány - Rita története
Éreztél már olyan erős késztetést az utazásra, hogy azt latolgattad, eladod mindened és nekivágsz a kalandnak? Rita nem gondolkozott sokáig, eladta hitellel terhelt kis lakását és elindult a világba és abban a pillanatban érezte, hogy megváltozott az élete, és hogy többet nem megy vissza a multi világba, ahol korábban dolgozott. Balit második otthonának tekinti. Az utazása során találkozott a férfival, aki ma már a férje, és most már kislányukkal hármasban utaznak.
A fodrász után Spanyolországba - Kriszti története
A nők köztudott, hogy ragaszkodnak a fodrászukhoz, de azért az meglepő, hogy valaki országot is hajlandó váltani azért, hogy a frizuráját ugyanaz a szakértő kéz készítse el továbbra is. Kriszti gyorsan döntött, a novemberi előkészületek megkezdése után júniusban már landolt velük a gép Spanyolországban.
Hidegből a trópusokra - Judit és Ádám története
Mauritius egy aprócska sziget Afrika keleti partján az Indiai óceánban. Judit és Ádám két gyermekükkel Észak-Írországból költöztek át oda, mert elegük lett az egyhetes nyárból és az utóbbi idők egyre kiszámíthatatlanabb időjárásából. A beszélgetésből kiderül, hogy milyen szempontok alapján választották ki új hazájukat, hogyan találtak házat, miből élnek.
A korallmentő tengerbiológus - Emil története
Hogyan lesz valakiből tengerbiológus egy tenger nélküli országban? Mennyire veszélyes hely a víz alatti világ? Mi az esélye, hogy cápával találkozunk a vízben? Hogyan történik a korallok mentése? Van-e esély visszafordítani a tengereink, óceánjaink elképesztő szennyezettségét? Erről is beszélgettem a mostani adás szereplőjével, Karáth Emillel.
Házikó Spanyolországban - Koós Réka története
Koós Réka sokunk álmát teljesítette, amikor tavasszal vásárolt egy kis házat Spanyolországban, hiszen ki az, aki nem álmodozik arról, hogy lesz egy nyaralója a Costa del Sol-on. A beszélgetésből kiderül, hogy hogyan nyaralt régen a Koós család, hogyan talált rá a házra Réka és hogyan újította fel szinte egyedül a nyaralót.
Magyar pszichológus Svédországban - Vivien története
Vivien nem volt nagyon lelkes, mikor azt latolgatták akkori párjával, hogy Svédországba költöznek, aztán végül mégis ő lett az, aki előbb beleszeretett az országba, a természetbe. Szereti a svédek mértékletességét, hogy mindenből éppen csak annyit csinálnak/fogyasztanak, amennyi szükséges, semmivel sem többet.
Tucano, a letelepedési szakértő - Bence története
Bence országváltásához a végső lökést egy olasz utcaseprővel való beszélgetés adta, amikor kiderült, hogy kétszer annyit keres, mint ő cégvezetőként. Azóta 6 országban élt családjával, és mivel letelepedési, bevándorlási ügyekkel foglalkozik, munkájából adódóan is rengeteget utazik. Momentán Paraguay a bázisa, de igyekszik Portugáliában élő családjával is minél több időt tölteni. Kötelezne mindenkit, hogy legalább pár hónapot külföldön éljen. Hogy miért, kiderül a beszélgetésből.
Kalandpacsirta az óceánnál - Nóri története
5 éve járt először Portugáliában és bár tél volt, mégis egyből megcsapta őt a "tudnék itt élni" érzése. Rabul ejtette a városok hangulata, a színes csempék látványa, az emberek nyugalma, de leginkább az óceán érintette meg. A covid helyzet alkalmat adott arra, hogy átgondolja, egy hasonló nehéz helyzetben milyen készségek segítenének a gyerekeinek boldogulni. Arra jutott, hogy a nyelvtudás, az élmények és a széles kapcsolatrendszer ami sokat jelent a jövőben és ezt külföldön tudja nekik megadni.
A bécsi világjáró - Attila története
Attila bár Ausztriában él, a beszélgetésben alig esik szó az országról, mert elsodortak a kalandjai. Fiatal kora ellenére rengeteg helyen járt már, sok helyen gyalog.
Diplomás ápolóként érkezett a szomszédos országba sok évvel ezelőtt és 3 évig gőzerővel dolgozott a szakmájában, majd hogy kiszakadjon a taposómalomból, több zarándok utat is bejárt. Az egyik a 0 km kőtől indult, 7 hónapig tartott és 5000km volt. Önkénteskedett Erdélyben és világkörüli úton is volt.
Van egy farmom Zambiában - István története
Ebben az adásban megelevenedik Karen Blixen regénye, a Volt egy farmom Afrikában. A különbség annyi, hogy itt nem lesz szerelmi szál, és a történet napjainkban játszódik. Hogy hogyan lesz valaki farmer Zambiában, mit termesztenek egy Szentendrei-sziget nagyságú területen, milyen együtt dolgozni a helyiekkel, kiderül holnap.
Magyar professzorként Kínában - Anita története
Anita a Covid járvány elején indult el Kínába, hogy megkezdje karrierjének új állomását egy ottani amerikai egyetemen, mint kémia professzor. Többször megjárta a karantén szállodát, átélte, hogy milyen az, amikor hónapokon keresztül nem hagyhatja el a várost. Szerencsére a korlátozott élet ellenére is sok tapasztalata van az országról, például, hogy milyen a készpénz nélküli élet, hogy a telefon nélkül nem érdemes elindulni otthonról, mert haza sem jut az ember az eszköz nélkül.
Kuba szerelem - Anna története
Furcsállom, mikor valaki azt mondja, hogy szerelmes egy országba, viszont Annát hallgatva tényleg olyan, mintha frissen megismert szerelméről lelkendezne még úgy, is hogy tisztában van annak minden hibájával. Olasz tanárként a spanyol nyelvet hamar elsajátította. Kubai férjével sok időt töltenek Magyarországon is, mert a család mindkét oldalon fontos. Ha tetszett az adás, nyomj egy lájkot!
Álom élet Kambodzsában - Judit története
Amíg nem beszéltem Judittal, Kambodzsáról nem sokat tudtam Pol Poton és az ő ámokfutásán kívül. Tőle viszont rengeteg információt kaptam az országról, méghozzá olyan jókat, hogy legszívesebben máris oda költöznék. Judit már óvodás korában vándor akart lenni, és utána tudatosan készült a karrierjében arra, hogy olyan munkája legyen, amivel utazhat is. Ezt Németországban alapozta meg, rengeteg országban járt, és 12 éve él Ázsiában. Azt mondja, az álmait éli és segít másoknak is, hogy ők is élhessék a sajátjukat.
Fél év helyett 10 év Kanadában - Karolina története
Mit szólnátok hozzá, ha frissen megérkezve egy távoli kontinensre egy előre leegyeztetett munkára, azt mondaná a leendő munkaadó, hogy köszönik szépen, de már nem aktuális az állás? Nos, Karolinával pontosan ez történt, így aztán ott állt kevés készpénzzel, nyelvtudás, helyismeret és szállás nélkül. Ebben a beszélgetésben bőven lesz szó nehézségekről és külön hálás vagyok Karolinának, hogy megosztotta velem, velünk ezt az oldalát is az országváltásának. Fél évre készült, hogy hogy lett belőle végül több, mint 10 év, kiderül az adásból.
Expatként a világban - András története
Andrást azért kerestem meg, mert úgy tudtam, hogy Nicaraguában él. Ez így is van, de a beszélgetés alatt kiderült, hogy ez távolról sem az új hazája, ez pusztán egy állomás a világjárásuk közepette, amiben felesége a társa. Rengeteg helyen jártak már, Ázsiát, Amerikát és Európát már majdnem bejárták, most logikusan Afrika lenne soron, de az utazás részleteit még nem dolgozták ki.
Görögország 3/3 - Dóri és Csaba története
Dóri és Csaba 13 éve élnek Görögországban, Thsassoson. A kiköltözés Csaba ötlete volt. Ő is, mint a a 2. rész szereplője, Timi, 16 évesen jutott el először Thassosra és már ahogy közeledett a szigethez elkapta őt az a bizonyos "megérkezés" érzés. Utána rendszeresen visszajárt oda nyaralni, később pedig már családjával, feleségével Dórival és kislányukkal. Hallgassátok az ő történetüket!
Görögország 3/2 - Timi története
Timi 16 évesen, anyukája elvesztése után vigaszként kapott egy görögországi nyaralást. Ahogy megérkezett, teljesen lenyűgözte őt a látvány. Olyannyira, hogy ezután csak oda jár nyaralni, 5 éven keresztül minden nyáron, volt hogy egy évben kétszer is visszament. Aztán egyik nyaralás után nem jött haza.
Görögország 1/3 - Irén és Gábor története
Ezzel az adással elindul Görögországról szóló háromrészes mini sorozatunk. Irén és Gábor a szerzője a Bazi nagy motorozás Görögországban c. blognak. 50 éve motoroznak, 2 éve élnek Krétán. Hogy hogy történt az országváltásuk, kiderül ebből a részből.
A szerelem: Dél-Afrika - Csilla története
Ez az adás egyenesen Dél-Afrikába röpít minket. Csilla mesél nekünk arról, hogy miért pont oda költözött, miért szereti megingathatatlanul az országot, annak ellenére, hogy nem könnyű ott az élet, nagy a szegénység, dupla ajtó van a házakon a nagyobb biztonság miatt.
A környezetváltozás: Dubai - Eszter története
Eszter élete a szakmája. Gyerekkorában sokat segített édesapjának a konyhában, ezért is volt egyértelmű, hogy gimnázium után a vendéglátóipari iskolát is elvégzi. 3 nappal a bizonyítvány kézhezvétele után már Írországban volt, ahol tökéletesíthette tudását. 16 éve séf, a fine diningban dolgozik többnyire Michelin csillagos helyeken.
62 éve biciklin - György története
György 6 évesen kapta élete első kerékpárját és szülei már aznap alig tudták leimádkozni a bicajról. Innentől számolja azt a rajongást a kerékpár iránt, ami azóta is töretlen. Élete első hosszú útja Szardínia szigetére vezetett, de volt már Nepálban, Indiában, 13 alkalommal Albániában. Májusban a Nordkappra, Európa legészakibb pontjához készül. Vonaton egyszer ült, buszon tán sosem. Hallgassátok szeretettel György történetét!
Világjárás kerékpárral - Lea története
Lea egyedül elindult egy vasszamárral, hogy beutazza Grúziát, Azerbajdzsánt, Kirgizisztánt. Jelenleg egy elhagyatott kávéültetvényt körbe nőtt dzsungelben él Mexikóban néhány fiatal világutazóval, akivel egy kis ökofalut próbálnak kialakítani.
Angliából Balira - Viktor és Vera története
Vera 2008-ban, kalandvágytól hajtva kezdett el gondolkozni azon, hogy hová költözhetnének Viktorral, a férjével és két kislányukkal. 10 év Anglia után egy nyaralás alkalmával érezte úgy Vera, hogy nincs is kedve visszamenni az esős szigetországba. Így kezdődött bali életük, ami immáron 3 éve tart és úgy tűnik, egyelőre biztosan nem mennek tovább onnan.
Izland 4/4 - Márk története
Márk 5 éve él Izlandon. Előtte kalandozott Svédországban, mert, mint mondja, nem szereti a meleget. Mivel párja izlandi, sok érdekességet tud mesélni a helyi szokásokról, családi életről, arról, hogy hogyan illeszkedett be menyasszonya családjába. Egy 20 hónapos kislány büszke apukája és májusban érkezik a második baba.
Izland 4/3 - Tamás története
Tamás fél évvel ezelőtt mindössze két nap alatt döntötte el és szervezte meg, hogy kiköltözik Izlandra. Vasárnap megbeszélte az ott élő magyar ismerősével, aki munkaerőt keresett az általa menedzselt hotelbe, és kedden már a gépen ült és repült Izland felé.
Izland 4/2 - Korinna története
Korinnáék régóta tervezték, hogy másik országba költöznek. Olyan helyet kerestek, ahol jó a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy. Amikor augusztusban megérkezett Izlandra, tudta, hogy megtalálta, amit keresett. Mint mondja, szerelem volt első látásra.
Izland 4/1 - Sándor története
A sorozat első epizódjának szereplője Sándor, aki feleségével ment Izlandra, hogy anyagilag kicsit megerősödjenek. Sándor az első munkával kapcsolatos sokk után hazamenekült, de mivel felesége ott maradt és az ország egyébként tetszett neki, 3 hónap után visszaköltözött. Hogy hogy alakult izlandi életük a visszatérés után, kiderül ebből az adásból.
Utazás gyerekekkel - Judy története
Judy Svédországban élt gyerekkorában, aztán fiatal felnőttként is visszatért és ott látta, hogy a svédek milyen természetes módon utaznak gyerekekkel. Az élményt elraktározta, hogy aztán amikor ő is anya lesz, felidézze azt és minden aggály nélkül vágjon bele hosszabb utazásba pici gyermekeivel. Tapasztalatairól blogot is ír.
Vár a nagyvilág - Tiffany története
Tiffany egyetem után férjével egyből nekivágott világot látni. Először Angliába mentek a nyelvtudás miatt, ahol Tiffany tovább képezte magát, férje pedig munkát vállalt. Most épp hazaköltözőben vannak egy több hónapos dél-amerikai kalandozás után. Két évig biztosan itthon maradnak, amíg tart az egyetem és elindul a karrier, utána viszont mennek tovább újabb kalandokat gyűjteni.
Eszter, a szívsebész - Eszter története
Eszter és Kálmán kétszer is országot váltottak. Egyszer, mert Eszter nem hagyta veszni az álmát, hogy szívsebész legyen, és 2 évvel ezelőtt, amikor Németországból a zord időjárás elől Spanyolországba költöztek. Egyelőre úgy érzik, hosszú távú otthonra találtak Malagában, úgyhogy egy darabig biztosan nem költöznek tovább.
Svájcba vágyva - Csilla története
Csilla egész fiatalon elhatározta, hogy Svájcban szeretne élni, mert szerinte ott valósul meg a három fontos feltétel: klassz egészségügyi rendszer, jó oktatás és biztos gazdasági háttér. Hogy hogy sikerült megvalósítania álmát és megtalálta-e ott, amit keresett, kiderül a mostani epizódból.
Málta az otthonom - Szilvi története
Szilvi barátnője hívására ment először Máltára, de rögtön tudta, hogy a továbbiakban ott szeretne élni. Hazatérte után el is kezdte szervezni a kiköltözését. Annyira biztos volt a döntésében, hogy az sem tántorította el, hogy nem tudhatta biztosan, hogy coaching karrierjét fel tudja-e építeni. Egy pillanatnyi sugallat hatására döntött és azóta is boldogan él Máltán.
Ázsiába mentünk 1. - Robiék története
Robiék 2019-ben döntötték el, hogy egy évet a Fülöp-szigeteken, Palawanon töltenek. Ezt az utat a kalandvágy hívta életre és ennek megfelelően tele is volt kalanddal. Az első rész az előkészületekről szól, rengeteg hasznos információval, gyakorlati tudnivalóval azoknak, akik hasonló terven gondolkoznak.
Ázsiába mentünk 2. - Robiék története
A 2. rész már a kalandokról szól: furcsa autókölcsönzés, az itthon talált lakás nem teljesen olyan, mint amire számítottak, balul sikerült nyelvtanulás. A váratlan helyzetek ellenére nagyon élvezték a kint töltött időt, és ha tehetnék, máris indulnának vissza.
Nyugalom a Strombolin - Éva története
Éva Milánóban kezdte olaszországi kalandozásait, de már 14 éve Calabria régióban él egy Trópea melletti faluban. Innen irányítja idegenforgalmi vállalkozását. Imádja Olaszországot, a mentalitást, de legjobban a Stromboli vulkán szigeten érzi jól magát, ahol megtapasztalhatja a teljes nyugalmat.
Portugál - Andi története
Andi portugál szakon végzett az egyetemen, portugál férje van és most már két éve Portugáliában élnek. Kiköltözésük történetét hallgassátok szeretettel.
Az albán hajós - Sándor története
2014-ben behajózott Durres kikötőbe, 2015 óta pedig Albániában él Sándor. Ebben a részben megtudhatjátok, hogy hogyan szeretett bele az országba egy pillanat alatt és hogy milyen ott élni.
Szója pácban - Anikó története
Anikó japán szakon végzett az egyetemen, nyitott volt az ország iránt, így nem volt kérdés, hogy japán férjével és kislányukkal elköltöznek a Távol-Keletre.
A Costa Rica-i szivargyáros - János története
Szereted a szivart? Szeretnéd megismerni Costa Ricát? Esetleg egy szivargyárat Costa Ricán? Nos, Jánosnak mindez megadatott. Sok másról is szó lesz ebben a részben, pl., hogy akkor volt a legboldogabb, mikor kiköltözése után a dzsungelben élt, patakban mosta a ruháit, vízesésben fürdött.
Az elfogadás szigete - Bálint története
Bálint 2 éve él Tenerifén, egy éve már saját vállalkozása is van, magyarok nyaralását szervezi. Korábban is élt Spanyolországban, Barcelonában, de onnan családi okok miatt egy év után hazajött. Azonban gondolatai folyamatosan a kiköltözésen jártak, míg végül barátjával úgy döntöttek, Tenerifére költöznek, ahol nyugalomban élhetnek.
Első megálló: Belfast - Andi története
Andi 54 évesen úgy érezte, ideje nekiindulni a világnak, miután egy szakemberrel utánajártak, hogy miért nem találja a helyét az utóbbi időben. Mivel öccse Észak-Írországban, Belfastban élt, adta magát a lehetőség, hogy ez lesz az első állomása. A zord időjárás miatt nem tervezi a végleges letelepedést ott, de még nem tudja biztosan, hogyan folytatódik a kaland.
Van időnk türelmesnek lenni - Misi története
Misi és felesége két kislányukkal költöztek Barcelonába 3 évvel ezelőtt. Angolul jól beszéltek, azzal elboldogultak a letelepedéssel kapcsolatos ügyintézésben is, de igyekeznek a katalán nyelvet is minél jobban elsajátítani. Az országváltásuk történetét Misi osztja meg velünk.
Élet Mexikó előtt - Bence története 1. rész
Bence Mexikóban él, és muszáj két részbe szedni a történetét, mert nem akartam megkurtítani. Az első részben a kiköltözés előtti életéről mesél, ami - ahogy ő fogalmaz - szinte végig a "szürke zónában" telt. Szó lesz benne stiklikről, illegális szivarcsempészésről, és afro lányokról.
Élet Mexikóban- Bence története 2. rész
A 2. rész onnan indul, ahol az első véget ért: Bence lezárja a magyarországi ügyeit, elköszön a rokonoktól, barátoktól és elindul Mexikó felé. Ebben a részben az új életéről mesél. Szó lesz benne drog kartellről, leszámolás miatt meghiúsult házibuliról, családról és sok más érdekességről.
Aki kifogott egy cápát - Marcell története
Marcell 14 éve döntötte el, hogy Ausztráliába költözik, amikor barátnője mesélt neki a kontinensről, ahol rokonai éltek. Mindig is melegebb éghajlatra vágyott, így nem sokat gondolkodott, hamarosan Sydney-ben folytatta életét.
Élet a Paradicsomban - Viva és Norbi története
Viva és Norbi 8 évvel ezelőtt egy havas húsvéti napon döntötték el, hogy két éves kislányukkal melegebb éghajlatra költöznek. Azóta sikeres utazási irodát üzemeltetnek, ahol a szobák 2 évre előre le vannak kötve. Elmesélik, hogy hogyan sikerült két hét alatt átszervezni az ország váltást és hogy milyen az élet a Paradicsomban.
Spanyolországtól Borneóig - Csilla története
Ebben a részben Csilla mesél nekünk arról, hogy hogyan jutott el az első spanyolországi kalandja után abba a megszámlálhatatlanul sok, izgalmas országba, amikről legtöbben csak álmodozunk. Bakancslistáján több olyan hely van, amit fiatal kora ellenére már kipipálhatott.
Az úttörő gasztroblogger - Norbert története
Norbert azért költözött Hollandiába, mert korábban turistaként volt némi tapasztalata az országról. Azt állítja, hogy lakni még sokkal jobb ott, mint ahogyan azt a néhány napos látogatás alapján elképzelte. Itthon fontos televíziós műsorokban közreműködött, most gasztronómiai témájú filmeket készít.
Dél-Franciaország szerelmese - Detti története
Ebben a részben Detti meséli el, hogy 16 évesen mennyire rabul ejtette Dél-Franciaország, és hogy már akkor elhatározta, hogy mindenképp visszatér oda. Azóta férjhez ment, és társával gyakran hódolnak közös szenvedélyüknek, a főzésnek Sanary-Sur-Mer-i otthonukban.
Triestina lettem - Noémi története
Ebben a részben Noémivel beszélgetek, aki már 13 éve él Olaszországban. Mesél nyelvtanulási módszeréről, hogy miért szereti Olaszországot, és hogy hogyan tolta el talicskán az óriás sajtot, amit egy holland turista vásárolt tőle.
Szolnokról Svédországba - Clau története
Claudiáék 16 éve költöztek ki abban a reményben, hogy ott stabil anyagi körülmények között nevelhetik kislányukat. Bepillantást nyerhetünk a svéd mindennapokba, megtudhatjuk, mi kell ahhoz, hogy munkát találjunk ott.
Lengyelországból jöttem - Maja története
Ez a rész Majáról szól, aki Lengyelországból költözött Budapestre 12 évvel ezelőtt, hogy orosz-magyar férjével itt alapítson családot. Maja már fiatalon úgy érezte, hogy el akar jönni hazájából. Hogy miért, az kiderül a mostani videóból.
Egy év Máltán - Zoltán története
Ebben a részben Zoltán mesél nekünk máltai kalandjairól, ahol 5 nap híján kerek egy évet töltött. Ez alatt az idő alatt lehetősége volt felfedeznie a szigetet.