KALANDVÁGYBÓL...
SVÉDORSZÁG
Tanárból vállalkozó - Zsolt története
Zsolt elég hamar belátta, hogy tanárként nem fogja tudni biztosítani azt az életszínvonalat, amire vágyott, így vállalkozni kezdett. Az új munkájával sokat utazott, számtalan országban járt. Hogy végül mégis Svédországnak kötött ki, mégsem ennek köszönhető. Hogy miért pont ott él és milyennek látja az országot, kiderül az adásból.
Szolnokról Svédországba - Clau története
Ebben a részben Claudia mesél svédországi életükről. 16 éve költöztek ki abban a reményben, hogy ott stabil anyagi körülmények között nevelhetik kislányukat. Bepillantást nyerhetünk a svéd mindennapokba, megtudhatjuk, mi kell ahhoz, hogy munkát találjunk ott és végül még egy versét is megosztja velünk Claudia.
Magyar pszichológus Svédországban - Vivien története
Vivien nem volt nagyon lelkes, mikor azt latolgatták akkori párjával, hogy Svédországba költöznek, aztán végül mégis ő lett az, aki előbb beleszeretett az országba, a természetbe. Szereti a svédek mértékletességét, hogy mindenből éppen csak annyit csinálnak/fogyasztanak, amennyi szükséges, semmivel sem többet. Vivi pszichológus, ráadásul szakterülete éppen a külföldön élés, külföldre költözés pszichológiája, így természetesen erről is beszélgettünk.